Csak kis kitartás!
- biztatom magam,
még futni kell, még
minden messze van.
Szolgálj, szívem,
még egy kicsit
nekem,
jaj, meg ne állj az
úton hirtelen,
sok a dolgunk még s
nem mutathatom,
hogy a harcot már
nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba
roskadok,
érzem, nagyon,
nagyon fáradt
vagyok.
Kicsit nehéz volt,
jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne
sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az
óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám
az emberek,
csak hajtsd a vért,
arcom piros legyen,
frissen induljak
minden reggelen,
csak én tudom, ha
ágyba roskadok,
estére már milyen
fáradt vagyok.
Szemem árkos és
ajkam szögletén
a két vonás már mély
lett és kemény,
sokat sírtam; eső
után a föld
ilyen barázdált,
csapzott,
elgyötört...
de ha mosolygok,
mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye
lágyan kisimul,
csak este, ha
ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon
fáradt vagyok.
Csak kis kitartás, -
kip-kop... pontosan,
holnap sikerül
minden biztosan,
a félúton, szívem,
jaj meg ne állj,
kip-kop... tovább is
híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit
nehéz az út,
szív kell hozzá, de
aki odajut,
a csillagok közt
csillagként
ragyog...
csak este, este oly
fáradt vagyok.
Sose pihentem, nem
volt rá jogom...
Most meg-megállok s
felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit
még el ne hagyj!
szegény szívem, te
meg szaladj,
szaladj...
Csak kis kitartás,
még egy hős iram,
fussunk dalolva
bátran és vígan...
de este már a dal is
csak dadog;
altassatok el engem,
csillagok!
|