Testvér, - az én
kezem megátkozott.
Embert, dolgot,
lelket, gondolatot,
Semmit se tudok
megfogni vele.
Csak belemarkolok a
semmibe.
Nézd ezt a bús, üres
mozdulatot:
Nem is levegő, amit
megfogok,
Levegő: szelíd,
meleg földi "semmi".
Csak a világűr hideg
semmije
Tud ilyen
kegyetlenül üres
lenni.
Kapaszkodnék én
akármibe már,
De karfa, korlát,
horgony, szalmaszál,
Minden kisiklik a
kezem közül,
S a hiba kezemben
van egyedül.
Kétségbeesve nézem,
hol a part,
S csodálkozom: a víz
felett mi tart?
Mi tart, mi tart
még, Uram, Istenem?
Talán egy Kéz, mely
láthatatlanul,
Bár
én nem fogom - fogja
a kezem.
|