Testvér, - az én kezem megátkozott.

Embert, dolgot, lelket, gondolatot,

Semmit se tudok megfogni vele.

Csak belemarkolok a semmibe.

Nézd ezt a bús, üres mozdulatot:

Nem is levegő, amit megfogok,

Levegő: szelíd, meleg földi "semmi".

Csak a világűr hideg semmije

Tud ilyen kegyetlenül üres lenni.

Kapaszkodnék én akármibe már,

De karfa, korlát, horgony, szalmaszál,

Minden kisiklik a kezem közül,

S a hiba kezemben van egyedül.

Kétségbeesve nézem, hol a part,

S csodálkozom: a víz felett mi tart?

Mi tart, mi tart még, Uram, Istenem?

Talán egy Kéz, mely láthatatlanul,

Bár én nem fogom - fogja a kezem.