Magasságos,
Te tudod: nehéz ez
az apaság,
Amit az én szegény
vállamra tettél.
Apja volnék, - és
mégsem az vagyok.
Ez a gyermek? ha a
szemébe tekintek,
Benne ragyognak a
nap, a hold, a
csillagok.
Anyja szemei s a Te
szemeid,
Istenem, a Te
szemeid azok.
Gyönyörűséges és
szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly
idegenek?
Ez az ács-műhely?
ezek a forgácsok?
Mit tehettem érte??
mit tehetek?
Én tanítottam fogni
a szerszámot,
Mégis rá fogják majd
a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja,
merre kóborog,
Tekintetétől tüzet
fog a műhely,
Tüzet a világ, s
egyszer ellobog.
Ó, jó volt, míg
parányi rózsaujja
Borzolta a
szakállamat.
Ezüst nyomot hagyott
már akkor is,
Komoly nyomot
parányi rózsaujja.
S most olyan más az
útja?
Vezetném és Ő vezet
engemet.
Csak azt tudom, a Te
utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te
ösvényedet?
Te vagy az atyja, -
én senki vagyok,
Az Evangéliumban
hallgatok,
S hallgat rólam az
Evangélium
|