Ha nagy leszek
anyám... fiad ígéri
néked:
Nagyon, nagyon
boldoggá foglak
tenni téged.
Teérted dolgozom,
örökké, szakadatlan,
Hogy visszaadjam
azt, amit tetőled
kaptam.
Ha nagy leszek anyám
: tied lesz napom,
éjem,
Hogy régi mosolyod
orcádra
visszatérjen,
Hogy eltüntessem
rólad én a
gond-keresztet,
Mely fáradt szép
szemed alatt
megbújva reszket.
Ha nagy leszek
anyám, csak érted
fogok élni!
Becézni foglak és a
szellőtől is védni,
Hogy megháláljam
lelked rám hullott
csodáját,
Hisz értem szenveded
az élet Golgotáját.
Lábad elé hintek
ezer selymes
virágot,
Hogy visszaadjam
neked boldog
ifjúságod,
Hogy visszaadjam
azt, amit tőled
elvettem:
Te tönkre mentél, s
én viruló életet
leltem.
Ha nagy leszek,
anyám, bíborban
fogsz majd járni,
Egész világ
tisztelni fog, s
csodálni,
Arcodról eltűnik a
gond s a néma bánat
Egész világ irigyli
majd az én anyámat,
Az édesanyámat.
Ha nagy leszel,
fiam, tudom, hogy
így kell lenni,
Vágycsillagok után
dalolva fogsz majd
menni.
Örökre elhagyod
fehér hajú anyádat,
Mint virághullatott,
elhervadt rózsaágat.
Ha nagy leszel,
fiam, majd mindent
elfelejtesz,
S ha értem néha tán
egy-két könnycseppet
ejtesz,
Az élet mégis messze
rózsakertbe csábít,
Hol számodra ezer
csodás álomvirág
nyit.
Ha nagy leszel,
fiam, nem fogsz
törődni velem,
S míg én remegve
várlak árva, bús
sötétben,
Egy másik
asszonyszív ölel
magához téged,
Egy másik asszony
hív : a hites
feleséged.
Ha nagy leszel fiam,
emlékezni se fogsz
rám,
Fakó lesz vén
szemem, és ráncos
lesz az orcám,
Mert búsak napjaim
keservesek az éjek,
És téged egyre
messzebb visznek el
az évek.
De szívem boldog
lesz ha hírül hozzák
mások,
Hogy megtaláltad
mégis a földi
boldogságot,
Eltűnik minden
gondránc és a
könnyes bánat,
Ha irigyelni fogják
az én fiacskámat.
Édes fiacskámat!
|