,,Ott fenn lakott a
csillagok felett,
de amikor karácsony
este lett,
Lejött a földre,
mint kicsiny gyerek.
És ó, a hidegszívű
emberek!
Kis istállóban
kellett hálnia.
Szalmán feküdt ő, az
Isten Fia.
Elhagyta érettünk az
egeket.
Ugye-e, apukám,
nagyon szereted?''
Az
apa nem szól. Olyan
hallgatag.
De a kis kedvenc nem
vár szavakat,
Odaszorítja vállára
meleg,
kipirult arcát, s
tovább csicsereg.
,,Kicsiny gyermek
lett, gyenge és
szegény,
és ott aludt az
állatok helyén,
szűk istállóban. Nem
is érthetem.
Milyen meleg
ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kis
lányod vagyok.
S ő, Isten Fia, ő, a
legnagyobb,
szalmán feküdt,
amikor született.
Ugye, apukám, nagyon
szereted?''
Kint csillagfényes
hideg este... tél...
Bent apja ölén kis
leány beszél.
,,Ott se nyughatott
szalma-fekhelyén.
Futniuk kellett
éjnek-éjjelén.
Halálra keresték a
katonák.
Menekültek a
pusztaságon át.
Milyen keserves
útjuk lehetett.
Ugye, apukám, nagyon
szereted?''
Az
apa leteszi a
gyermeket.
,,Ugye, szereted?
Ugye, szereted?''
Nem bírja már, el
kell rohannia.
A jászolban fekvő
Isten Fia
karácsonyesti képe
kergeti.
Feledte és most nem
feledheti.
Most a szeméből
könnyre-könny fakad.
Most vádakat hall,
kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de
nem lehet.
Most utolérte az a
szeretet.
S
míg a szívébe égi
béke tér,
mintha körül a
hólepett, fehér
tetők, utak felett
távol zene,
angyalok tiszta
hangja zengene
szívet szólongató,
szép éneke:
,,Szegény lett
érted. Ugye,
szereted?''
|