Az
asztalon fehér
papír.
Éjszaka van. Éjfélre
jár,
Sápadtan dereng a
lámpa-pír,
S a
kis fehér lap versre
vár.
Álmatlan éj ez is a
sok közül
Lassan múló órák és
percek
Egy
vagyok én is a sok
közül
Kinek
tolla a szúval
együtt perceg.
Meghitt álmos
csöndje éjszakámnak
(zsarátnok fényű
méla hangulat )
Gondolataim fel alá
cikáznak
S
követnek régen
elmúlt hangokat.
Melódiákat, bűvös
rímeket,
Tó
befagyott jegén
korcsolyák
surranását,
Elsuttogott szelíd
szerelmeket,
Volt
naplementék bíborló
varázsát,
És
hosszú-hosszú
csöndes éjszakákat
El-eltöprengve, míg
száll a néma füst
Parázsló cigarettán.
Ifjúi vágyat
Mely
feneketlen volt,
akár az üst
Hajamban őszen
csillannak már a
szálak
Tompán villannak föl
a régi képek
Mégis
szeretem még az
éjszakákat,
Hogy
múltamba
vissza-visszanézzek.
|