Két
ember útnak indult.
Magukkal vitték az
útra lámpáikat,
amelyről tudták,
hogy addig tart
ameddig az életük.
Valamennyit mentek.
Megszólalt az első:
- Hosszú út áll még
előttünk. Ki tudja,
hogy a végére
érünk-e valaha ?
Elhatároztam,
mielőtt még késő
lenne
visszafordulok.
-
Miért torpannál meg?
- felelte a másik-
Alighogy elindultál.
Ha visszafordulsz,
elveszíted mindazt,
ami még előttünk
áll. És különben is
kihez térsz vissza?
Ott nincs senki, aki
visszavárna.
-
Hogy egész életembe
menjek?-
makacskodott tovább
az első. Nem, inkább
visszafordulok, és
nyugalomban élek.
Itt éhség gyötör,
ott meg bőség.
Megérem az öregkort,
és meghalok, ahogy
mások is, éjjel
álmomban, anélkül,
hogy valamit
éreznék.
-
Akkor, egyedül
folytatom az utam -
szólt a másik. Talán
nem megyek rajta
végig, de mindent
elkövetek, hogy
minél nagyobb távot
tegyek meg, és a
fényt minél
távolabbra vigyem.
Az úton járás adja
meg az élet
értelmét. Az út
végén biztosan vár
valaki, és hiszem
szüksége van rám.Ha
semmi egyebet nem
tudok adni neki,
legalább egész
életemen át feléje
tartok, közelségének
melegében egyszerűbb
lesz meghalni, és az
én közelségem pedig
talán melegséget
áraszt rá.
S
ki-ki , ment a
választott irányba.
Sok-sok idő múlva,
az út nagy része
után, a másik
fáradtan megállt.
Botjára támaszkodva,
gyönge látásával, a
megtett út felé
tekintett.
-
Öreg vagyok már. De
még annyi út áll
előttem, mint
amennyit meg tettem.
Nem. Nem érek célba
soha.
Távol vagyok attól,
ahonnan
elindultam...., és
távol attól is,
ahova tartok.
Levertségéből egy
melegen csengő hang
rázta fel:
- Nem
vagy távol.
Megérkeztél. Azon a
napon, amikor hozzám
indultál, én is
elindultam feléd.
Kerestél, de én is
téged. És most,
amikor találkoztunk,
örökre együtt
maradunk.
Most hogy
megértetted mit
jelent az utazás,
már érted mit jelent
az élet, ezért
megtudod hogy a
halál nem igaz!
|