Volt egyszer egy vak lány. Gyűlölte magát a vakságáért. És gyűlölt mindenkit, kivéve szerető barátját. Ő mindig mellette állt, mindenben segítette.
Egy nap azt mondta a lány:

- Ha látni tudnék, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy pár szemet. Mikor levették a kötést, látott. Látta a barátját is.
Ő megkérdezte:

- Most, hogy már látsz, hozzám jössz feleségül?

A lány ránézett és látta, hogy a barátja vak. Már a fiú becsukott szeme is sokkolta. Erre nem számított. Már a gondolattól is irtózott, hogy egy életen keresztül a csukott szemeit nézze.

A barátja elment és másnap a lány levelet kapott, amiben ez állt:
- Nagyon vigyázz a szemeidre kedvesem, mert mielőtt a tiéd lettek volna, az enyémek voltak. 

Nagyon sokszor megtörténik az életünkben, hogy olyan áldozatot hozunk valakiért,amellyel ártunk magunknak, mégis úgy érezzük, hogy  meg kell tennünk, mert ezzel tudjuk kifejezni szeretetünket a leghatékonyabban. Aki bajban van, ígérget és fogadkozik, majd amikor rendeződnek a dolgai mindenről elfeledkezik. akkor csalódottak vagyunk és talán meg is bánjuk amit tettünk. De nézzük  meg mit ír a szeretetről a biblia:

A Biblia ezt írja:

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

(1Korintus 13:4-7)