Pétör nagyon
értelmes gyerek,
holott már harmadik
esztendeje fúrja,
faragja, gyalulja,
csiszolja az
eszét...
Igen, és Pétör még
most se unta meg az
iskolát, sőt minden
reggel késedelem
nélkül megjelenik
benne. Pétör nagyon
szeret itt lenni,
talán még jobban,
mint otthon, és
minden oka megvan
rá, hogy telente így
kedvelje a
tudományok
csarnokát. Először
is, itt melegebb
van, mint otthon.
Másodszor, itt
borzasztó sok gyerek
van, és Pétör olyan,
mint a bárány:
nagyon szeret
sokadmagával lenni.
Harmadszor, itt úgy
bánnak az emberrel,
hogy az édes szülője
se keresi annyira
kedvét, mostanában
még tejjel is
megitatják, akár az
úri gyerekeket. Szép
kis csészékben adják
a tejet, van rajta
nefelejcsvirág is, s
nagyon jó azt kézbe
fogni, mert olyan jó
sütős, hogy a
dermedt vörös kis
ujjacskák egyszerre
fölengednek rajta.
No, Pétört mégis a
tej keverte gyanúba,
és juttatta olyan
díszítő jelzőhöz,
ami szokatlan a
világtörténelemben,
noha nyilván sok
alakja megszolgálta
a
világtörténelemnek.
Az egyszerű Pétörből
a tej miatt lett:
Pétör, a csaló.
A
gyanú a tanító úrban
ébredt föl, aki
talán kelleténél
szerelmesebb ugyan
az időhatározókba,
és a többi
neveléstudományi
köszörűkövekbe, de
azért aranyból van a
szíve. A tanító úr,
akinek mindenütt ott
a szeme, azt vette
észre, hogy Pétör és
a tej közt zavaros a
viszony. A többi
gyerek, ahogy
megkapja részét az
ingyentejből,
elbánik vele
mindjárt a
helyszínén. Pétör
azonban egy idő óta
sajátságos
stratégiát vett
alkalmazásba.
Tudniillik, amikor
megkapja a teli
csészét, akkor
elvörösödik az
örömtől, és
orrcimpái reszketnek
a gyönyörűségtől,
ahogy szívja be a jó
meleg párát. Szívja,
szívja, de azonközbe
egyre
visszavonulóban van
az ajtó felé, s mire
odaér, akkorra már
fehérebb az
arcocskája, mint a
fal. Egyszerre aztán
Pétör elvesz, s néha
öt perc is
beletelik, mire újra
felbukkan kócos
buksija a
látóhatáron. Az
ábrázata egyre
vörösebb lesz, ahogy
közelebb kerül az
asztalhoz, ami attól
lehet, hogy roppant
elszántsággal
szopogatja az utolsó
csöppeket.
A
tanító urat persze
ilyen ravasz
fondorlattal nem
lehet megcsalni. A
tanító úr
megsejtette, hogy
Pétör embör nem
szereti a tejet, de
mivel tudja, hogy az
ilyesmit nem lehet
nyilvánosságra
hozni, hát titokban
leeresztgeti a
tejecskét az udvaron
a csatornába. Mert
bizonyos, hogy Pétör
az emeletről az
udvarra szökik le
tejivás örvivel,
elárulja a hideg
arcocskája.
Végre eljött a nap,
amikor Pétör üzelmei
teljes mivoltukban
napvilágra kerültek.
A tanító úr figyelte
minden mozdulatát.
Lassan somfordált a
gyerek az ajtóig, de
a lépcsőn már
nyargalva ment
lefelé, tenyerét a
csésze szájára
tapasztva.
Mire a tanító úr
utolérte, Pétör már
ott térdelt a
kapusarokban, s
öntögette befelé a
tejet egy
nagykendőbe.
Beható vizsgálat
kiderítette, hogy a
nagykendő alul két
kis lábacskában,
fölül pedig egy
gémberedett kis
arcocskában
végződött.
-
Ki ez, Pétör? -
kérdezte a tanító
úr.
Pétör - szégyen, nem
szégyen - nagyon
megijedt. Reszketett
a szája széle:
-
Marika.
-
Húgod?
-
Az - mondta Pétör,
és férfiasan sírásra
fakadt. - Mindig el
szokott kísérteni,
oszt itt várja mög,
még hozom a tejet.
Már akkor sírt
Marika is, és a
tanító úr addig
tiltotta kettőjüknek
a sírást, míg az ő
könnye is ki nem
csordult.
-
Hány nap csaltál már
meg, Pétör? -
kérdezte a fiút.
-
Öt - mutatta Pétör
az ujjain, mert
szólni még nem
tudott a sírástól.
Öt
nagy csatát nyert
meg Pétör az éhes
kis gyomra ellen. Ha
én Isten volnék,
nekem nagyobb örömem
volna ebben a
teremtésben, mint a
'vészteljes és
végzetterhes
világháború' összes
nagy hadvezéreiben.
Ne
haragudjatok meg,
emberek, hogy mikor
úgy tele van a világ
tökéletes nagy
csalókkal, én erről
a tökéletlen kis
csalóról írtam. De
látjátok, arra
gondoltam, ti is
örülni fogtok neki,
hogy vannak még
olyan csalók is,
akik nem magukért
csalnak, csak
magukat csalják meg
a testvéreikért.
Péld.
20,11: Az ő
cselekedetiből
ismerteti meg magát
még a gyermek is, ha
tiszta-é, és ha
igaz-é az ő
cselekedete.
|