Egyszer,
nagyon-nagyon régen,
amikor az Isten egy
pillantásra
megálmodta a
világot,
igen, pont abban a
pillanatban Rád is
gondolt.
És elmosolyodott.
Örült neked.
Az Isten, már akkor
hallotta
az összes
gyermekkori
gügyögésedet;
látta az első
bizonytalan
lépéseidet a fűben,
és az első "a" betűt
amit belerajzoltál
az elemista füzet
csíkjaiba.
Isten tovább
mosolygott, és
szívesen nézett
téged.
Ő már akkor előre
látta a durcás
sértődéseidet,
a toporzékolós
kiabálásodat,
a barátaid melletti
kiállásodat,
az első szerelmes
pillantásodat...
Minden percedet
előre látta,
hallotta, érezte és
értette.
És minden perced
szépségéért előre
lelkesedett.
Az Isten jól
megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a
vállad és a
lábaidat.
Megnézte hátad ívét,
gerinced vonalát,
csigolyáid alakját
és erejét.
Ebben az ősrégi
teremtő pillanatban,
őszinte szeretetből
teremtett neked
egy pont a hátadhoz
illő keresztet,
amilyet senki másnak
nem adott.
Rád nézett az Isten,
és tetszettél neki a
kereszteddel.
Örömmel látta, hogy
mindaz amit alkotott
jó.
Búcsúzóul, amikor
még egy röpke mosoly
erejéig
visszapillantott
rád,
megerősítette a
lábadat, hogy
könnyebben vidd a
kereszted.
Arra gondolt, hogy
ha majd eljön az
idő, és világra
jössz, akkor
szívesen segít majd
Neked, ha kéred.
Mert ez alatt a
teremtő pillanat
alatt még jobban
megszeretett
a kereszteddel
együtt.
|