Élt egy világhírű
kötéltáncosról, aki
arra vállalkozott,
hogy a
Niagara-vízesés fölé
kifeszített kötélen
végigmenjen.
Hozzákészülődött a
nagy mutatványhoz,
mire elindult, már
egész nagy tömeg
volt körülötte. Az
emberek szorongva
várták, hogy mi fog
történni. Mikor
épségben lejött a
kötélről, lelkes
éljenzés és taps
fogadta. A
kötéltáncos így
szólt az emberekhez:
-
Mit gondoltok? Át
tudok tolni egy
talicskát ezen a
kötélen?
Először nagyon
meglepődött mindenki
a kérdésen, majd
valaki azt mondta:
-
Szerintem igen. Aki
ilyen világhírű
kötéltáncos, az meg
tudja ezt csinálni.
Így is történt. A
kötéltáncos újra
nekivágott az útnak,
most már talicskával
a kezében. Az
emberek lélegzetüket
visszatartva
figyelték az
eseményeket, mikor
aztán újra épségben
földet ért, viharos
taps tört ki. Aztán
a kötéltáncos újra
megszólalt.
-
Láttátok, hogy át
tudtam tolni, a
talicskát. Most újra
elindulok és
valamelyikőtöket
átviszem a
talicskában.
Ki
vállalkozik rá, hogy
beleül?
Döbbent csend
fogadta a kérdést.
Hát persze, hogy
elhisszük, hogy át
tudja tolni újra azt
a talicskát, de hogy
bele is üljünk!
Akkor inkább nem
hisszük el! Nem
akarunk leesni és
meghalni! -
gondolták az
emberek.
A
hosszú csend után
egy kisfiú kivált a
tömegből, odament a
kötéltáncoshoz és
így szólt:
-
Én beleülök, a
talicskába!
Mindenki elképedt.
Ki lehet ez a
kisfiú?
Természetesen minden
érvvel le akarták
beszélni a veszélyes
vállalkozásról, de
nem sikerült. A
kisfiú beleült a
talicskába és
elindultak.
Az emberek halálra
rémülve nézték a
kötelet és a
kötéltáncost. Egy
örökkévalóságnak
tűnt az idő, amíg
visszatért a földre.
Az eddigieknél
sokkal nagyobb
éljenzés fogadta.
Az emberek egymás
szavába vágva
kérdezték a
kisfiútól:
-
Hogy mertél beleülni
a talicskába? Nem
féltél?
A
kisfiú csendesen
ennyit válaszolt.
-
Miért féltem volna?
Hiszen az édesapám
ő, aki vigyáz rám!
Talán ez a kis
történet segíthet
abban, hogy merjük
újra- vagy talán
először igazán
rábízni életünket
Isten szeretetére,
hogy elhiggyük. Ő a
legjobbat akarja a
számunkra s, hogy
egyszer őszinte
hitvallásunkká
válhasson ez a kis
vers-részlet:
Életem ott van
Isten tenyerén,
Azért nem félek én!
Bármi fáj nekem,
Mosolyog a szemem.
Száz jajszó között
is bízom vakon,
Hitem fel nem adom!
Rám törhet vadul
ezer baj, veszély,
Isten így szól: NE
FÉLJ!
Miért is, mitől is
félhetnék én
Az
Isten tenyerén?!”
Zsolt.
27,1: Az Úr az én
világosságom és
üdvösségem: Kitől
féljek?
Az Úr
az én életemnek
erőssége: Kitől
remegjek?
Zsidó
13,5-6: …Ő mondotta:
Nem hagylak el, sem
el nem távozom
tőled; úgyhogy
bízvást mondjuk: Az
Úr az én segítségem,
nem félek; ember mit
árthat nékem?
|