A barátom kinyitotta a felesége komódjának a fiókját, és egy csomagot húzott ki belőle ami selyempapírba volt betekerve. Ez, mondta, nem egy egyszerű csomag, ez egy fehérnemű. Eldobta a papírt, amibe bele volt téve, és figyelmesen nézett a finom selyemre és csipkékre.

"Akkor vette, amikor először mentünk New Yorkba, 8 vagy 9 éve, nem használta soha. Egy „különleges alkalomra” tartogatta. Rendben. Azt hiszem ez lesz a legmegfelelőbb alkalom."

 Odament az ágyhoz, és odatette a fehérneműt a többi holmihoz, amit a temetésre akart vinni.

A felesége éppen akkor halt meg.

Felém fordult és azt mondta:

"Semmit ne tartogass egy különleges alkalomra. Minden nap amit élsz egy különleges alkalom."

Még most is ezekre a szavakra gondolok, és arra, hogy mennyire megváltoztatták az életemet.
Ma már többet olvasok és kevesebbet takarítok. Leülök a teraszon és csodálom a tájat, anélkül hogy észrevenném a kertben a gazt. Több időt töltök a családommal és a barátaimmal, és kevesebb időt dolgozva. Megértettem, hogy az élet együttes történések élvezése kell hogy legyen, és nem a túlélés. Már nem teszek el semmit. Minden kristálypoharamat használom mindennap. Felveszem az új ruhámat, ha az abc-be megyek, ha így döntök és úgy van kedvem. Már nem rakom el a legjobb parfümömet különleges alkalmakra, használom mindig amikor csak akarom.
A szavak, mint az „egy napon...” és a „majd legközelebb” kezdenek eltűnni a szótáramból.
Nem tudom mit csinált volna a barátom felesége, ha tudta volna hogy nem lesz itt holnap amit mindannyian olyan könnyen veszünk. Gondolom hívta volna a családját, vagy a közeli barátait.  Talán felhívta volna néhány régi barátját bocsánatot kérni, hogy elsimítsa az elmúlt dolgokat. Arra gondolok, lehet, hogy elment volna enni valami kínai ételt, ami a kedvence.
Ezek azok a kicsi meg nem történt dolgok amiket sajnálnék, ha tudnám, hogy az óráim meg vannak számlálva.
Bántana, mert elszalasztottam a lehetőségét, hogy lássam a jó barátaimat akiket majd meg akartam keresni „egy napon”. Bántana, mert nem írtam meg bizonyos leveleket, amiket „majd egyik nap” meg akartam írni. Bántana, és szomorú lennék, mert nem mondtam a testvéreimnek, a gyerekeimnek elég gyakran, mennyire szeretem őket. Most próbálok nem késleltetni, továbbküldeni vagy elrakni semmit, ami nevetést, vagy jókedvet adhatna az életünknek.

Mindennap azt mondom magamnak, hogy ez egy különleges nap.

Minden nap, minden óra, minden perc... különleges.