Volt
egyszer egy
kőfaragó, aki mindig
elégedetlen volt
önmagával és az
életével. Egy szép
napon, amint
mendegélt, elhaladt
egy gazdag kereskedő
háza előtt. Benézett
a nyitott kapun és
látta, hogy odabent
csak úgy nyüzsögnek
az előkelőbbnél
előkelőbb látogatók.
"Milyen
hatalmas is lehet
egy ilyen kereskedő"
- gondolta a
kőfaragó.
Elfogta az irigység
és azt kívánta, hogy
bárcsak ő is ilyen
gazdag lehetne.
Akkor bezzeg nem
kellene ilyen
szegény kőfaragó
módján tengetnie az
életét. Legnagyobb
ámulatára egyszerre
gazdag kereskedővé
változott. Nagyobb
pompa és hatalom
vette körül, mint
amit valaha álmodni
mert volna.
Irigyelte és
gyűlölte is
mindenki, aki nála
szegényebb volt.
Egyszerre csak egy
pompás gyaloghintót
vittek el a háza
előtt, benne egy
magas rangú
hivatalnok
terpeszkedett,
körülötte szolgák
hada és gongot ütő
katonák. A
leggazdagabb ember
is mély meghajlással
hódolt a menet
előtt.
"Milyen hatalmas ez
a hivatalnok" -
gondolta. "Bárcsak
magas rangú
hivatalnok
lehetnék!"
Ezután magas rangú
hivatalnokká
változott.
Mindenhová dúsan
hímzett hintón
cipelték és a nép
gyűlölte és
reszketett tőle, az
emberek földig
hajoltak előtte,
amerre csak járt.
A nyári nap forrón
tűzött és a
hivatalnok iszonyú
kényelmetlennek
érezte a fülledt
gyaloghintót.
Kinézett. A nap
fenségesen ragyogott
az égen és tudomást
sem vett a
hivatalnok
létezéséről.
"Milyen hatalmas a
nap" - gondolta.
"Bárcsak nap
lehetnék!"
Ezután nappá
változott,
mindenkire pokoli
erővel sütött,
kiégette a mezőket,
és a földművesek
átkot szórtak rá.
Ám egyszer csak nagy
fekete felhő
kerekedett, és
odafurakodott a nap
és a föld közé, így
a nap sokat vesztett
az erejéből.
"Milyen
hatalmas ez a
viharfelhő" -
gondolta. "Bárcsak
viharfelhő
lehetnék!"
Ezután felhővé
változott,
elárasztotta a
mezőket és a
falvakat mindenki
kétségbeesésére.
Hamarosan azonban
úgy érezte, hogy
valami nagy erővel
tolja.
"Milyen
hatalmas a szél!" -
gondolta."Bárcsak
szél lehetnék!"
Ezután széllé
változott, lefújta a
cserepeket a házak
tetejéről, tövestől
csavarta ki a fákat,
és mindenki gyűlölte
őt és félt tőle,
amerre csak
elsüvített. Hanem
egyszer csak
nekirohant
valaminek, amit
bárhogyan is
igyekezett elfújni,
csak állt
rendületlenül. Egy
hatalmas szikla volt
az.
"Milyen hatalmas ez
a szikla" -
gondolta. "Bárcsak
szikla lehetnék!"
Ezután kősziklává
változott,
hatalmasabb volt
mindenkinél a
világon.
Ahogyan ott ált
egyszer csak
kopácsolást hall,
egy kalapács hangját
és érezte, hogy
farigcsálják az
oldalát.
"Ki
lehet hatalmasabb
nálam, a sziklánál?
- kérdi.
Letekintett, és
mélyen maga alatt
meglátott egy
kőfaragót.
Nekünk,embereknek,túl
kicsi a hitünk! Ha
valami rossz ér
minket, akkor olyan
könnyen feladunk,
vagy eldobunk
magunktól
mindent!Értelmetlen!
Miért nem bírunk
tovább menni az
úton?? Vajon mi az
oka annak, hogy
egy-egy csalódás
miatt megrekedünk
ott ahol vagyunk?!
Nem tudjuk elfogadni
a dolgokat,amik
megtörténnek, mivel
mást akarunk,de
milyen érdekes, hogy
abba soha nem
gondolunk bele, hogy
talán az nem is
lenne olyan jó
számunkra... De
persze mi
ragaszkodunk a
kicsinyes
elképzeléseinkhez,
amik a boldogságról
szólnak, de annyira
elvakultak vagyunk,
hogy elfelejtjük
átélni azokat a
pillanatokat, amik
most, a jelenben
történnek meg
velünk!
|