Az egyedüli ember,
aki próbálta ezt
megmérni, még mindig
nem tudja. Egyszer
azt gondolta, hogy
kitalálja. Ez akkor
történt, amikor volt
egy kis
zöldségüzlete a
város nyugati végén.
A világháborút
követő karácsony
előtti héten történt
mindez.
Egy fáradt kinézésű
asszony ment az
üzletébe és kért
annyi élelmiszert,
ami elegendő ahhoz,
hogy karácsonyi
vacsorát készítsen a
gyermekeinek. Az
üzletes megkérdezte
tőle, hogy mennyit
tud rá költeni. Az
asszony ezt felelte:
“Férjem
meghalt a háborúban,
semmit nem tudok
fölajánlani, csak
egy kis imádságot.“
Az üzletes
megvallotta utólag,
hogy nem nagyon volt
szentimentális
azokban a napokban.
A zöldségüzletet nem
lehetett fönntartani
imádságok alapján.
Ezért így szólt:
“Írja
le egy papírra“, -
aztán folytatta
munkáját.
Legnagyobb
meglepetésére az
asszony elővett
ruhája zsebéből egy
papírlapot és átadta
az üzletesnek,
miközben ezt mondta:
“Már
meg is írtam az
éjszaka, amikor
őrködtem beteg
gyermekem ágyánál.“
A zöldséges átvette
a papírt, mielőtt
fölocsúdott volna
meglepetéséből, és
aztán már sajnálta
is, hogy ezt kérte.
Mert mit tudna
csinálni az
imádsággal, és mit
tudna rá válaszolni.
Aztán egy ötlet
fogamzott meg benne.
A mérleg egyik
tányérjára, a súlyok
helyére tette a
papírlapot anélkül,
hogy elolvasta volna
és így szólt:
“Meglátjuk, mennyi
élelmiszert ér az
imádság.“
Legnagyobb
meglepetésére a
mérleg nyelve nem
mozdult, amikor
rátett egy kenyeret
a másik tányérjára.
Zavarában és
meglepetésében újabb
élelmiszereket
rakott rá, amit csak
elérhetett hirtelen
a kezével, mert
közben a vásárlók is
figyelték. Próbált
kemény lenni, de sem
sikerült neki. Arca
elvörösödött és
dühös volt, mert
meglátszott rajta a
zűrzavar. Végre így
szólt:
“Ez
minden, amit a
mérleg képes
megmérni. Itt van
egy zacskó. Tegye
bele az
élelmiszereket, mert
el vagyok foglalva.“
Az
asszony mélyet
sóhajtva és könnyek
között kézbe vette a
zacskót és kezdte
belepakolni az
élelmet, közben
ruhájának az ujjával
törölgette a szemét.
Az üzletes nem akart
odanézni, mégis
észrevette, hogy
elég nagy zacskót
adott az asszonynak,
és nem telt meg
egészen. Ekkor
odagurított neki egy
nagy sajtot, anélkül
hogy szólt volna.
Amikor az asszony
távozott, az üzletes
megvizsgálta a
mérleget. Vakarta a
fejét és
meglepetésében
fölfedezte a titkot.
A mérleg eltört.
A zöldséges ma már
idős ember. Haja
fehér, de még mindig
ugyanazon a helyen
vakarja a fejét,
amint
visszaemlékezik az
esetre. Sohasem
látta az asszonyt
ismét, de azelőtt
sem találkozott
vele. Mégis egész
életében jobban
emlékezett az
asszonyra, mint
bárki másra a
világon, és gyakran
gondolt rá. Tudta,
hogy ezt az esetet
nem ő találta ki,
mert még mindig
megvolt az a
papírlap, amire az
asszony az imádságot
írta:
“Kérlek, Uram, add
meg a mi mindennapi
kenyerünket nékünk
ma!“ (Máté 6: 11).
|