Diane, egy amerikai
egyetemista lány,
nyárra hazament a
kollégiumból, hogy
meglátogassa
szüleit, és újra
találkozzon
barátaival. Az egyik
este átugrott, a
legjobb
barátnőjéhez. Az idő
gyorsan elrepült,
miközben
megosztották
egymással
élményeiket. Késő
estére járt, amikor
Diane hazaindult.
Szerencsére néhány
utcával arrébb
lakott, így nem félt
egyedül gyalogolni.
Volt egy elhagyatott
utcarész, ahol
rövidebbre lehet
vágni a hazafelé
vezető utat. Ahogy
ment a mellékúton,
meglátott egy férfit
nem sokkal arrébb,
aki egyedül volt.
Diane-t félelem és
nyugtalanság fogta
el, ezért magában
gyorsan imádkozott,
hogy az Úr őrizze
meg. Hirtelen
megnyugodott, és
ahogy elsétált a
férfi mellett,
látta, hogy követi a
szemével, de végül
biztonságban
hazaért.
Diane késő reggel
kelt fel. Élvezte,
hogy most addig
aludhat ameddig csak
akar. Reggelizés
közben bekapcsolta a
TV-t, és a hírekben
döbbenten látta,
hogy egy nőt
megerőszakoltak azon
a mellékúton, ahol
tegnap járt.
Méghozzá nem sokkal
azután, hogy
hazaért. Diane,
szinte sokkos
állapotba került, és
elkezdett sírni,
hogy vele is
megtörténhetett
volna. Az Úrhoz
kiáltott, és hálát
adott neki, hogy nem
történt baja.
Viszont nem hagyta
nyugodni a dolog, és
gyanakodott arra a
gyanús alakra, akit
az elhagyatott úton
látott hazafelé
menet. Ezért elment
a helyi rendőrőrsre,
hátha tud nekik
segíteni. Elmesélte,
hogy arra járt nem
sokkal az eset
előtt, és látott egy
sötétruhás férfit,
aki meredten
bámulta. A rendőrök
több gyanúsítottat
előállítottak, és
kérték az
egyetemista lány
segítségét. Diane
egyből felismerte a
férfit, aki ezek
után beismerő
vallomást tett.
A
rendőrök
megköszönték a lány
bátorságát, és
segítőkészségét.
Diane viszont azt
kérte a rendőröktől,
hogy kérdezzék meg a
férfit, őt miért nem
támadta meg.
A
rendőrfőnök, másnap
felhívta Diane-t, és
azt mondta:
„A
férfi, azt mondta,
hogy nem merte
megtámadni,mert Ön
nem volt egyedül,
hanem két magas és
izmos férfi sétált
mellette, akiktől
nagyon félt.”
Az
egyik szomszédos
törzs elrabolt egy
kislányt abból a
törzsből ahol volt
egy pünkösdi
misszionárius. A
lány törzsébe
tartozó emberek
tudták, hogy ha nem
kapják vissza őt
sötétedés előtt,
sohasem fogják már
látni. Így a
misszionárius és egy
bennszülött tolmács
útra keltek a
dzsungelen keresztül
az emberrablók
falujába.
Mindenféle
ajándéktárgyat
vittek magukkal és
alkudoztak a
törzsfőnökkel a lány
visszaadásáról,
közben azonban
éjszaka lett.
Mivel éjszaka nem
tudtak haladni a
dzsungelben,
kénytelenek voltak
az emberrablók
falujában maradni. A
földön aludtak egy
nádfedeles
kunyhóban.
Másnap dobok
ébresztették őket.
A tolmács azt
mondta: a dobok azt
jelentik, hogy meg
fogják ölni őket.
A
törzsfőnök úgy
döntött, hogy
megtartja mind az
ajándéktárgyakat,
mind a lányt.
Aztán hallották,
ahogy az ellenséges
bennszülöttek jönnek
értük.
A
misszionárius és a
tolmács letérdelt,
imádkoztak és
átadták magukat
Istenek. Majd a
misszionárius azt
mondta: „Ne várjuk
meg őket. Menjünk
ki. Én megyek
előre." Csukott
szemmel kilépett és
várt.
Az
eltelt pár perc
örökkévalóságnak
tűnt a számára.
Egy suhintással le
tudták volna vágni a
fejét. Ehelyett
azonban jajgatást és
nyögéseket hallott.
Amikor oda nézett a
bennszülöttek
valamennyien arccal
a földön voltak.
„Ezek 'Isten'-nek
neveznek téged" -
mondta a tolmács.
„Azt mondják, hogy
amikor kiléptél, két
óriás is kilépett
veled fehér ruhában,
a kezükben hatalmas
kard volt.
Zsoltárok 91,11:
Mert az Ő
angyalainak
parancsolt felőled,
hogy őrizzenek téged
minden utadon.
|