A história megörökített egy eseményt, amely Napóleonnal történt meg egy díszszemle alkalmával. Ragyogó szép paripáján elléptetett a felsorakozott díszszázad előtt, és egyszer csak a lova megbokrosodott, és már úgy látszott, hogy ezt a nagy embert leveti nyergéből. Látta ezt az első sorok egyikében álló közkatona, a szomszédja kezébe nyomta mordályát, odarohant a megbokrosodott lóhoz, elkapta a kantár szárát, és nehéz körülmények között sikerült a megvadult paripát megnyugtatnia, és így a császárt nem érte az a csúfság, hogy a földön találja magát. Amikor a ló teljesen megnyugodott, a legény felnézett a császárra, és tiszteletteljesen szalutált. Napóleon lenézett a katonájára, ő is tisztelgett, és csak annyit mondott:

- Köszönöm, kapitány!

A katona ezután minden habozás nélkül a tisztek közé állt. Miért? Mert komolyan vette, amit a császár mondott.

Hiszed-e, amit még a Napóleonnál is nagyobb Úr ma személyesen üzen neked?

„Aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, és elfogadja (megvallja) megváltójának, annak örök élete van!”

Ha hiszed, hogy neked mondta, akkor mondd el ezt az imát hangosan!

Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia,

Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért.

Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból az én megigazulásomért!

Kérlek Jézus, legyél az én Uram, Megváltóm és Gyógyítóm!

Jézus, Te vagy az én Uram, Megváltóm és Gyógyítóm!

Meg vagyok váltva! Újjászülettem Krisztusban. Az Ő Szent Vére megtisztított minden bűntől.

Köszönöm Úr Jézus az örök életet! Ámen.

"Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre." Róma 10,9-10