Néhány évvel ezelőtt egy lelkész Houstonból, Texasba költözött. Néhány héttel az érkezése után, egy alkalommal a belvárosba kellett mennie. Amikor  a buszon leült észrevette, hogy a sofőr negyed dollárral több pénzt adott  vissza.

 Elkezdett gondolkodni, hogy mit tegyen, és arra az elhatározásra jutott, hogy  visszaadja a pénzt. Hiszen bűn lenne megtartani. Aztán egy másik gondolat  fogant meg fejében:

"Óh, felejtsd már el, hiszen ez csak negyed dollár. Ki  törődik egy ilyen kis összeggel? A buszvállalat amúgy is túl sokat kér az utazásért, nem fog nekik hiányozni ez a kicsiny összeg. Fogadd el, mint Isten ajándékát és maradj csöndben."

Mikor a megállóba értek, ahol a lelkésznek le kellett szállnia, egy pillanatra megállt az ajtóban, majd a negyed dollárt a buszvezető felé nyújtotta, és azt mondta:

"Tessék, egy kicsit többet adott vissza."

A sofőr rámosolygott és azt mondta:

"Köszönöm! Maga a városi, új lelkész, ugye?  Azon  gondolkodtam mostanában, hogy el kellene járnom valahova gyülekezetbe, de nem tudtam melyiket válasszam. Azt szerettem volna megtudni , hogy mit tesz, ha rosszul adok vissza. de azt hiszem már döntöttem."


Amikor a lelkész leszállt a buszról, a legközelebbi villanypóznához botorkált, és bele kapaszkodva csak annyit tudott mondani:

"Ó, Istenem, majdnem eladtam a Fiadat egy negyeddollárosért."