Egész álló nap
havazott, sűrű
hópelyhek lepték be
az ajtókat,
ablakokat, fehér
kárpittal vonták be
a mezőket, és
valahol a kanadai
préri egyik magányos
farmján egy gyermek
készült erre a
világra jönni.
John, az apa
nyugtalanul járkált
fel-alá a nappali
szobában. Jessie a
felesége, harmadik
órája vajúdott első
gyermekükkel. Nem
volt már éppen
fiatal, de nagyon
akarta ezt a
gyermeket.
-
Remélem a Doktor
időben ideér –
gondolta John – csak
ez a sok hó ne esett
volna!
Később így
morfondírozott:
-
Aggodalomra semmi
ok, évezredek óta
így történik és
Jessie anyja is fenn
van, hogy segítsen
neki, ha kell!
Odakinn a sötét
csendben, csak a
hópelyhek halk
suttogása
hallatszott és csak
néha jajdult fel
egy-egy fa jeges
terhe alatt. John a
fahasábokat nyaldosó
lángokat nézte
elmélyülten, amikor
kopogtattak.
Gondolta a Doktor
érkezett meg, de
meglepetésére, egy
idegen állt az
ajtóban.
-
Bejöhetek? –
kérdezte. John
habozott kis ideig,
de látva átfagyott,
szomorú ábrázatát,
és a haját, melyben
jégcsapokká állt
össze a ráolvadt hó
– beengedte. Havas
ruháit lesegítette
és helyet készített
a tűz előtt, ahol az
éjszakát tölthette a
jövevény. Vacsorát
is adott, amiért
nagyon hálás volt az
idegen.
-
Mit kerestél odakinn
ilyen havas
éjszakában? –
kérdezte John.
-
Nagyon sok dolgom
van – felelte az
idegen – Nagyon sok
helyre kell mennem.
-
De hát hová kell
menned ilyen időben?
-
Bárhová, - mondta a
különös idegen –
mindenhová elmegyek
ezen a világon, ahol
szívesen látnak.
John nem igazán
értette mit beszél,
de nem faggatta
tovább, az idegen
pedig csendben
melegedett tovább a
tűz előtt. Később
John elmondta, hogy
felesége éppen most
ad életet első
gyermeküknek.
-
Tudom – felelte az
idegen.
-
De hát honnan tudod?
-
Már odakinn
hallottam a sírást.
John nem értette,
hiszen ő semmit sem
hallott.
Hajnal kettő volt,
mire megszületett,
élettelenül. Jessie
kimerülten mély
álomba zuhant. Az
anyja, - aki végig
mellette volt –
tette a halott
csecsemőt a
bölcsőbe, csak ez
után ment le
elmondani, hogy mi
történt. Johnon
dermedt kétségbeesés
lett úrrá. Látva az
asztalt borító
ajándékokat, a
történtek után már
nem volt képes hinni
a karácsonyi
csodában.
-
Lány volt, vagy fiú?
-
Fiú. – felelte
Jessie anyja- Akarod
látni?
-
Igen. Aztán
elviszem, nem
akarom, hogy Jessie
így lássa.
John szeretettel
nézett a sápadt,
mély álomban lévő
feleségére. Hálás
volt Istennek, hogy
legalább őt
meghagyta neki. Majd
pár pillanatig
meredten nézte a
szánalmas kis testet
a bölcsőben, aztán
óvatosan karjaiba
vette és lement vele
a lépcsőn. Ahogy
állt, csendben
tartva a gyermeket,
végtelen bánat fogta
marokra a lelkét. Az
idegen törte meg a
csendet, kérte, hogy
foghassa meg a fiút.
John szó nélkül
átadta. Karjába
véve, ringatni
kezdte és
megcsókolta a
fiúcska homlokát.
-
Miért csinálja ezt,
hiszen halott? -
kérdezte Jessie
anyja.
-
Meleg kell neki!
-
De hát meghalt! –
mondta, szinte
kiabálva a nagymama.
Az
idegen azonban, csak
mosolygott és tovább
ringatta a
gyermeket. John arra
lett figyelmes, hogy
a kicsi fiú szeme
kinyílik, és halkan
sírdogálni kezd.
-
Csoda! Hiszen csodát
tettél! – kiabált
John – Visszahoztad
a halálból a fiamat!
-
Nem volt halott. –
válaszolt a férfi –
Nem halhat meg, aki
még nem is élt!
A
nagyanyja karjaiba
tette a gyereket: -
Gyorsan, tegye az
anyja mellé, mielőtt
felébredne! Azután
Johnhoz fordult: -
Mennem kell tovább.
John azt sem tudta
hirtelen mit is
tegyen, sírjon,
nevessen, vagy
csókolja össze az
idegent?
-
Maradnod kell,
maradj velünk,
kérlek - örökre!
De
az idegen vette a
kabátját és már az
ajtóban állt.
-
Akkor legalább a
Karácsonyt töltsd
velünk! – kérlelte
John – Nézd teli az
asztal mindenféle
jóval, szívesen
megosztjuk veled!
Hiszen a legnagyobb
ajándékot tőled
kaptuk.
Az
idegen azonban nem
maradhatott.
Megköszönte a szíves
marasztalást, de
mennie kellett.
Halkan becsukta maga
mögött az ajtót és
lassan elindult a
friss havon.
Elállt a hóesés.
John állt az ajtóban
és nézte-nézte, a
vendéget, amíg
eltűnt a
messzeségben. Befelé
indulva döbbent rá,
hogy a távolodó
idegen léptei nem
hagytak nyomot a
frissen esett hóban.
Máté
25, 31-40: Mikor
pedig eljön az
embernek Fia az Ő
dicsőségében, és
Ővele mind a szent
angyalok, akkor beül
majd az Ő
dicsőségének
királyiszékébe. És
elébe gyűjtetnek
mind a népek, és
elválasztja őket
egymástól, miként a
pásztor elválasztja
a juhokat a
kecskéktől. És a
juhokat jobb keze
felől, a kecskéket
pedig bal keze felől
állítja. Akkor ezt
mondja a király a
jobb keze felől
állóknak: Jertek, én
Atyámnak áldottai,
örököljétek ez
országot, amely
számotokra
készíttetett a világ
megalapítása óta.
Mert éheztem, és
ennem adtatok;
szomjúhoztam, és
innom adtatok;
jövevény voltam, és
befogadtatok engem;
mezítelen voltam, és
felruháztatok; beteg
voltam, és
meglátogattatok;
fogoly voltam, és
eljöttetek hozzám.
Akkor
felelnek majd néki
az igazak, mondván:
Uram, mikor láttuk,
hogy éheztél, és
tápláltunk volna?
Vagy szomjúhoztál,
és innod adtunk
volna? És mikor
láttuk, hogy
jövevény voltál, és
befogadtunk volna?
Vagy mezítelen
voltál, és
felruháztunk volna?
Mikor láttuk, hogy
beteg vagy fogoly
voltál, és hozzád
mentünk volna?
És
felelvén a király,
azt mondja majd
nékik: Bizony mondom
néktek, amennyiben
megcselekedtétek
eggyel az én
legkisebb atyámfiai
közül, énvelem
cselekedtétek meg.
|