Jézus a keresztsége után Szentlélekkel eltelve a pusztába ment, hogy lelkileg felkészüljön szolgálatára.

Imában negyven napig teljes közösségben volt az Atyával, mialatt böjtölt. Ezután igen megéhezett.

Ekkor a Sátán kihasználva éhségét, megpróbálta rávenni, hogy isteni hatalmát - amit önként letett születésekor -,

magához vegye és csodát tegyen.

Abban próbálta megingatni, hogy ő valóban Isten fia. Az Atya, keresztségekor, ebben megerősítette.
 

Amikor a kísértő hozzá ment, ezt mondta neki:


- Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyérré!

Ő pedig ezt felelte:


- Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével, mely az ő szájából származik" (Mt. 4:3-4).

Jézus minden csodájához Atyjától kapott erőt és hatalmat. Általa képes volt sok ezer embert többször is kenyérrel megvendégelni.

Most a Sátán ki akarta csikarni belőle, hogy ő maga tegyen csodát! Jézus az igére hivatkozva ezt visszautasította.

Ekkor az ördög a szent városba (Jeruzsálembe) vitte, és a templom tetejére helyezte, és azt mondta néki:


- Ha Isten fia vagy, ugorj le a mélybe, mert meg van írva: Angyalaidnak parancsol felőled,

 hogy kézen hordozzanak, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.


- Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!
- válaszolta Jézus."

Az Úr öncélú erőfitogtatáshoz soha nem ad segítséget. Megszívlelendő Jézus figyelmeztetése, hogy a Bibliából kiragadva, az eredeti értelemből és összefüggéseiből nem szabad idézni, mert akkor meghamisíthatják az értelmét.

Ez a Sátán módszere a félrevezetéshez.


Majd egy igen magas hegyre vitte az Ördög, és megmutatta néki a világ minden országát, és azok dicsőségét, és ezt mondta:


- Mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem.


- Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj! - felelte Jézus.

 Ekkor elhagyta őt az ördög egy időre" (Mt. 4:1-11; Lk. 4:1-13).

 Ha elfogadja ezt az ajánlatát a Kísértőnek, akkor nem kellene elszenvednie a kereszthalált, hogy megváltsa az embereket.

A Kísértő átadná az ő uralma alatt lévő földet. Igen ám, de milyen áron? Ha leborulva imádja őt!

Azóta is a legnagyobb kísértés minden ember számára, hogy jó cél érdekében helytelen eszközöket használjon.

Mivel Jézus kivárta türelemmel és hűséggel a próba végét, angyalok jöttek, és enyhítették ínségét.