A karióti Júdás vagy Júdás Iskáriótes  a 12 tanítvány egyike volt, Jézus árulója.

Karioti Júdás az egyetlen Júda törzsbeli apostol, Simon fia.

Az evangéliumok szerint Júda déli részéből származott; Jézus az apostolok közé választja.

 a tizenkettő közös pénzét kezelte , pénzsóvár ; Jézust kiszolgáltatta az ellenségeinek.

 mikor látta, hogy Jézust halálra ítélik, felakasztotta magát.

 

Jézus szokása szerint az Olajfák-hegyére ment. Követték tanítványai is. Mikor pedig odaért arra a helyre, így szólt
hozzájuk:

"Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek".


Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott:


"Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg,
hanem a tied".


Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt. Halálos gyötrődésében még kitartóbban
imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. Amikor az imádkozás után felkelt, odament
tanítványaihoz, de a szomorúságtól alva találta őket. Ekkor így szólt hozzájuk:

"Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!"

Miközben ezeket mondta, íme, sokaság közeledett, amelynek élén Júdás, a tizenkettő egyike haladt, és Jézushoz
lépett, hogy megcsókolja. Jézus így szólt hozzá:

"Júdás, csókkal árulod el az emberfiát?"


Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték:

"Uram, odavágjunk a karddal?"


Egyikük oda is csapott a főpap szolgájára, és levágta jobb fülét. Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta
nekik:

"Hagyjátok abba!"

És megérintve a fülét, meggyógyította őt. Majd ezt mondta a főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek:
 

"Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. Amikor nap mint nap veletek voltam a
templomban, nem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának
ideje".