A jelenések könyve, más néven János jelenése   vagy Apokalipszis a Biblia újszövetségi iratainak részét képező, i. sz. 68-69-ben keletkezett, görög nyelvű ókeresztény mű.

A jelenések könyve címzettjei Jézus Krisztus szolgái minden keresztény, valamint az efezusi (Epheszosz), a szmirnai (İzmir), a pergamoni, a thiatirai, a szárdiszi, a filadelfiai (Alasehír), valamint a laodíceai keresztény egyházközösségek.

A Titus Flavius Domitianus római császár által száműzött János apostol Patmosz szigetén látott látomásait jegyezte le Jelenések címen Kr. u. az I. században. Emiatt a szigetet gyakran keresik fel keresztény zarándokok, főleg azt a barlangot, melyben állítólag János tartózkodott a jelenések átélésekor.

A szerző szót ejt hét gyertyatartóról és hét csillagról – ezek a hét gyülekezet angyalát, ill. magát a hét gyülekezetet jelentik.

A hét gyertyatartó között járó és a hét csillagot a jobb kezében tartó különös kinyilatkoztató mind a hét gyülekezet számára sajátos üzeneteket ad át a szerzőnek, amelyekben bizonyos tetteikért a gyülekezeteket megdicséri, más cselekedeteikért pedig büntetésekkel fenyegeti őket.

A szerző állítólag feljutott a mennybe, és ott látta az Istent királyi széken ülni, továbbá azt, hogy az Isten körül királyi székeken 24 vén foglalt helyet, aki dicsérte a menny urát.

Az író szerint az "Úr" széke előtt hét lámpás égett lobogó lánggal: az Isten hét lelke. A királyi szék előtt üvegtenger volt, kristályhoz hasonló, és a királyi széknél középen négy élőlény, elöl és hátul szemekkel tele. Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek olyan arca volt, mint egy embernek, a negyedik élőlény pedig repülő sashoz hasonlított. A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: "Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, / aki volt, és aki van, és aki eljövendő!"

A szerző azt is írja, hogy az Isten jobb kezében látott egy könyvet, amely kívül és belül tele volt írva, s hét pecséttel volt lezárva, s amelyet csak a Dávid családjából származott "Bárány" nyithatott fel.

Az első négy pecsét feltörésekor megjelenik az Apokalipszis négy lovasa:

az első fehér, a második tűzvörös, a harmadik fekete, a negyedik pedig hullaszínű lovon ült.

Az ötödik pecsét felnyitásakor láthatóvá lett azoknak a lelke, "akiket az Isten igéjéért öltek meg".

A hatodik pecsét feltörésekor rettenetes természeti katasztrófákra került sor. Majd pedig ezeket követően Izráel minden törzséből a homlokán megpecsételtek 12-12 ezer embert, az Isten szolgáit, hogy e jel révén megmeneküljenek a pusztulástól.

A hetedik pecsét megnyitásakor – trombitával a kezében – hét angyal jelent meg, és amidőn megfújták eszközüket, szörnyű tragédiák érték a világot: tűz és jégeső pusztított a földön; rengeteg teremtmény ment tönkre a tengerben; az égből lehullt csillag megkeserítette sok folyónak és forrásnak a vizét; nagy csapás érte a Nap, a Hold és a csillagok egyharmadát; szörnyű lények jöttek fel az alvilágból, és rettenetes öldöklést végeztek a földön; négy angyal megölte az emberek egyharmadát. És végül – a hetedik trombitaszó elhangzása után – következtek a legszörnyűbb történések: pusztít a földön az égből alávetett "sárkány", az ördög harcot vív különféle angyalokkal; egy tízszarvú, hétfejű tengeri fenevad keríti uralma alá a földet; később pedig egy kétszarvú fenevad jön elő a mélyből, és hajtja uralma alá a földet.

Mindezek után a "Bárány" ítéletet tart, miközben kíséretében van az a 144 000 megpecsételt férfi, aki asszonnyal nem szennyezte be magát, mert szűz.

Végül arról beszél a Jelenések szerzője, hogy a régi ég, a régi föld elmúlása után új ég, új föld keletkezik, és a mennyből a földre leereszkedett Jeruzsálemben megvalósul a Krisztus-alak ezeréves országlása.