A
jelenések
könyve,
más
néven
János
jelenése
vagy
Apokalipszis
a
Biblia
újszövetségi
iratainak
részét
képező,
i. sz.
68-69-ben
keletkezett,
görög
nyelvű
ókeresztény
mű.
A
jelenések
könyve
címzettjei
Jézus
Krisztus
szolgái
minden
keresztény,
valamint
az
efezusi
(Epheszosz),
a
szmirnai
(İzmir),
a
pergamoni,
a
thiatirai,
a
szárdiszi,
a
filadelfiai
(Alasehír),
valamint
a
laodíceai
keresztény
egyházközösségek.
A
Titus Flavius
Domitianus római
császár
által száműzött
János apostol
Patmosz szigetén
látott látomásait
jegyezte le
Jelenések címen Kr.
u. az I. században.
Emiatt a szigetet
gyakran keresik fel
keresztény
zarándokok, főleg
azt a barlangot,
melyben állítólag
János tartózkodott a
jelenések
átélésekor.
A szerző
szót ejt
hét
gyertyatartóról
és hét
csillagról
– ezek a
hét
gyülekezet
angyalát,
ill.
magát a
hét
gyülekezetet
jelentik.
A hét
gyertyatartó
között
járó és
a hét
csillagot
a jobb
kezében
tartó
különös
kinyilatkoztató
mind a
hét
gyülekezet
számára
sajátos
üzeneteket
ad át a
szerzőnek,
amelyekben
bizonyos
tetteikért
a
gyülekezeteket
megdicséri,
más
cselekedeteikért
pedig
büntetésekkel
fenyegeti
őket.
A szerző
állítólag
feljutott
a
mennybe,
és ott
látta az
Istent
királyi
széken
ülni,
továbbá
azt,
hogy az
Isten
körül
királyi
székeken
24 vén
foglalt
helyet,
aki
dicsérte
a menny
urát.
Az író
szerint
az "Úr"
széke
előtt
hét
lámpás
égett
lobogó
lánggal:
az Isten
hét
lelke. A
királyi
szék
előtt
üvegtenger
volt,
kristályhoz
hasonló,
és a
királyi
széknél
középen
négy
élőlény,
elöl és
hátul
szemekkel
tele. Az
első
élőlény
oroszlánhoz,
a
második
bikához
volt
hasonló,
a
harmadik
élőlénynek
olyan
arca
volt,
mint egy
embernek,
a
negyedik
élőlény
pedig
repülő
sashoz
hasonlított.
A négy
élőlény,
amelynek
egyenként
hat
szárnya
volt,
körös-körül
és belül
tele
volt
szemekkel,
és
szünet
nélkül,
éjjel és
nappal
ezt
mondta:
"Szent,
szent,
szent az
Úr, a
mindenható
Isten, /
aki
volt, és
aki van,
és aki
eljövendő!"
A
szerző azt is írja,
hogy az Isten jobb
kezében látott egy
könyvet, amely kívül
és belül tele volt
írva, s hét
pecséttel volt
lezárva, s amelyet
csak a Dávid
családjából
származott "Bárány"
nyithatott fel.
Az
első négy pecsét
feltörésekor
megjelenik az
Apokalipszis négy
lovasa:
az
első fehér, a
második tűzvörös, a
harmadik fekete, a
negyedik pedig
hullaszínű lovon
ült.
Az
ötödik pecsét
felnyitásakor
láthatóvá lett
azoknak a lelke,
"akiket az Isten
igéjéért öltek meg".
A
hatodik pecsét
feltörésekor
rettenetes
természeti
katasztrófákra
került sor. Majd
pedig ezeket
követően Izráel
minden törzséből a
homlokán
megpecsételtek 12-12
ezer embert, az
Isten szolgáit, hogy
e jel révén
megmeneküljenek a
pusztulástól.
A
hetedik pecsét
megnyitásakor –
trombitával a
kezében – hét angyal
jelent meg, és
amidőn megfújták
eszközüket, szörnyű
tragédiák érték a
világot: tűz és
jégeső pusztított a
földön; rengeteg
teremtmény ment
tönkre a tengerben;
az égből lehullt
csillag
megkeserítette sok
folyónak és
forrásnak a vizét;
nagy csapás érte a
Nap, a Hold és a
csillagok
egyharmadát; szörnyű
lények jöttek fel az
alvilágból, és
rettenetes öldöklést
végeztek a földön;
négy angyal megölte
az emberek
egyharmadát. És
végül – a hetedik
trombitaszó
elhangzása után –
következtek a
legszörnyűbb
történések: pusztít
a földön az égből
alávetett "sárkány",
az ördög harcot vív
különféle
angyalokkal; egy
tízszarvú, hétfejű
tengeri fenevad
keríti uralma alá a
földet; később pedig
egy kétszarvú
fenevad jön elő a
mélyből, és hajtja
uralma alá a földet.
Mindezek
után a
"Bárány"
ítéletet
tart,
miközben
kíséretében
van az a
144 000
megpecsételt
férfi,
aki
asszonnyal
nem
szennyezte
be
magát,
mert
szűz.
Végül
arról
beszél a
Jelenések
szerzője,
hogy a
régi ég,
a régi
föld
elmúlása
után új
ég, új
föld
keletkezik,
és a
mennyből
a földre
leereszkedett
Jeruzsálemben
megvalósul
a
Krisztus-alak
ezeréves
országlása.
|