" Akárhol hal meg az ember az utcán vagy az árokparton,

akkor is üdvözül, csak hűségesnek találtassék."

" Ne várj nagy dolgokat az életedbe,kis hópelyhek az örömök,

szitáló halk szirom-csodák, rajtuk át az Isten szól: jövök!"

"Menj Péter és keresd meg azt aki az arcomba köpött,és mondd meg neki:

hogy neki is készítettem helyet a mennyben.

Menj ahhoz is, aki a töviskoronát a fejemre szorította,és mondd meg neki:

hogy tövisnélküli korona várja, ha megtér.

És mondd meg annak aki a dárdát az oldalamba döfte:

hogy egyenesebb út is vezet a szívemhez neki. "

"Uram!

Teneked sok a Pétered, sokak a nagycsütörtök éjszakáid,

s olyan kevés a csendes Jánosod, aki nem ígér, nem fogadkozik,

de elkísér egészen a Golgotáig'"

Öregkor

Egyre sötétebb az alagút,de egyre fényesebbek a lámpák.

Isten ha bezár egy ajtót, valahol mindig ablakot nyit.

Isten mindent a semmiből teremt,s mindent amit használni akar, előbb semmivé teszi.

Végül mindig Isten útját követtem,bár színem fekete.

Ezért ha egyszer elfogadtatom, úgy leszek az üdvözültek sorában

mint leeresztett sötét zászló, becsavart sötét lobogó.

Szótlanul és jelentés nélkül, de mindeneknél boldogabban.

A fáklya fénye a fiatalságé, a mécs világa az öregeké.

A fiatalság fáklyái a testet világítják meg, az öregek mécse bevilágít a lélekbe is.

" S mert hosszú volt és meredek az út, s magányos sötét tájon vitt keresztül,

Ím, dalt fakasztott ajkamon ,és lámpást adott kezembe az Úr!"

Mint ezernyi apró mozaik, röpködnek felém az emlékeim.

A múltat kutatom, s keresem életem boldog perceit.

Sírtam hogy nincs cipőm, míg láttam valakit, akinek lába nem volt.

Vigyázz mit gondolsz, világosat vagy sötétet,

mert amit elgondoltál, megteremtetted.

Minden újszülött gyermek azt az üzenetet hozza,

hogy Isten még nem vesztette el a bizalmát az emberek iránt.

Tudjátok meg,

hogy a szalmafedél épp oly jól megvédi az embert, mint az aranytető.

Nem sima az út a földtől a csillagokig. ( Non est ad astra mollis e terris via ) - Seneca

Aki Istent feladja, az kioltja a Napot, hogy lámpával vándoroljon tovább.

Ellenállhatatlan varázs van abban, ha másnak a lelkében a magunkéval találkozunk.

"Én láttam Őt, az egyszerűt,nagyot,

s hallottam szavát is, messze,rég.

Hadd kérdezzem meg most, hogy itt hagyott:

megérdemelted Őt, emberiség? "

"Semmilyen szél nem kedvező annak, aki nem tudja milyen kikötőbe tart."

Mindnyájan lehullunk,

de mégis van Egy, aki ezt a lehullást végtelenül gyengéden a kezében tartja.

Akit szeretsz, szabadon kell engedni.

Ha visszajön hozzád, a Tiéd,

Ha nem jön vissza, akkor sohasem volt a Tiéd.

Viszontlátásra!- mondom, és megyek.

Bennem legbelül valami remeg.

Mert nem tudom, sosem tudhatom:

szoríthatom-e még azt a kezet,amit elengedek.

Pablo Casals: Te vagy a csoda

Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza. Ezzel szemben mire tanítjuk a gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa.
Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában?
Mindegyikünknek azt kellene mondanunk:
- Tudod, mi vagy te? Csoda. Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, az ügyes ujjad, a mozgásod.
Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen, te vagy a csoda. Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan csoda, akárcsak te magad?
Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük.

“Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból” (1 Kor 13, 1-3)

"A szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot,

s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is.

A szomorúság nagy erő.

Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna.

A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. "

"Most már örökre veled maradok! Örömödben, magányodban, félelmedben, szomorúságodban.

Ha víz fölé hajolsz, ezután én akarok visszanézni rád. Ha kígyó támadna meg, veled akarok lenni.

És ha terhedre leszek, a hátad mögé állok, ne láss engem, de én ott akarok lenni, legalább az árnyékodban."

Egy éjjel az Apa meghallotta hogy a fia imádkozik:

„ Édes Istenem, add hogy olyan ember legyek, mint az Apám.”

Később az Apa is imába kezdett:

„Jó Uram, add, hogy olyan ember legyek, amilyennek

a fiam lát engem ! „

 " Egy férfi sohasem áll olyan magasan, mint amikor

Letérdel egy gyermek elé, hogy segítsen neki."

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban.

Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”.

Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá,

mennyire szerettük.

Utólag.

És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások,

veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen –

a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:

- Milyen buta voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!

Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet!

Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is!

Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném…

És elmondanám neki azt, hogy…

Mit is?...

Amit nem lehet elmondani.

"Figyeld meg, minden érzelmi kapcsolat megszűnése a halálélményhez hasonló.

Nem azt éljük meg, hogy kiléptünk egy ismerős sugárzás hatókörzetéből, hanem hogy az egész megszűnt örökre.

Nincs adás, nincs vétel többé. Ez az érzelmi szeretet nagy tragédiája.

Ha nem érinthetem, ha nem érezhetem -, akkor nincs is. Elment, elutazott, meghalt."

"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább.

Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk.

A felejtésre.

Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges.

A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk.

Semmi más.

Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben.

Mindegy.

A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra.

Nem az emléke, a hiánya él bennünk!"

„Ha van helyetek a hívésre, hát higgyetek.

Akárhol bolyongtok a világon, készítsétek el azt a

ladikot, amellyel még által lehet evezni a Dunán.

Krisztust is szánjátok bele a ladikba és bízzatok

őbenne, mert le fogja csendesíteni a vihart.”

(Nehéz Ferenc)

"Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, –
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát."

Amikor leszállt a köd a dombok közé, és csupaszon maradtak a fák,

amikor sáros maradt a kanyargó út,mely messze visz,

és leszedték az utolsó virágot,

amikor közénk jött a süppedő avarban a csend és a szomorúság

és varjak keringtek a szántóföld felett,

amikor elment az egyetlen, akit igazán szerettem,

eszembe jutott az Isten.