A királyok távozása után "megjelent az Úr angyala Józsefnek álmában, és azt mondta:


"Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg én mondom néked!

Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket."


József pedig fölkelvén, vette a gyermeket, annak anyját, és Egyiptomba távoztak.

A kis család száműzetésbe kényszerült. Hosszú út várt rájuk.

De az Isten gondviselése most is megmutatkozott. A napkeleti bölcsek ajándékából fedezni tudták szükségleteiket.

Ott voltak egészen Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt:

"Egyiptomból hívtam ki az én fiamat'." (Mt. 2:13-14; Hós. 11:1)


Hazatérésük emlékeztet Izrael népének Egyiptomból való szabadulására. Nagy Heródes halála után visszatérhettek hazájukba.

Az Úr figyelmeztette Józsefet: - "Eredj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermeket halálra keresték".


Ő pedig felkelvén, magához vette a gyermeket, és annak anyját, és elment Izrael földjére. Mikor pedig meghallotta, hogy Júdeában Archelaos, Heródes fia uralkodik, nem mert odamenni, mivel álomban megintetett.

 Galilea vidékére költöztek, a Názáret nevű városba. Itt laktak, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak:

"Jézus názáretinek fog neveztetni" (Mt. 2:20-23).